Pár hete voltam Csernus Imre Drogma könyvének bemutatóján, ahol kifejtette, hogy csak azokon tud segíteni, akik maguk is akarják, hogy segítsen rajtuk, nem csak keseregnek, de ki is tudják emelni magukat a pocsolyából. Nekem persze rögtön az jutott eszembe, hogy na igen, és ki tudja megadni azt a lökést, ami a kiemelkedéshez kell. Most már, pár hét távlatából úgy állt össze bennem a kép, hogy van az életerő (életigenlés, élniakarás, életszeretet), ami vagy van, vagy nincs. Ha megvan, akkor egy jó segítő tud rajtad segíteni (ha akarod). Ha nincs, akkor hoppá. Azon is sokat gondolkodtam, hogy ezt az életerőt honnan lehet beszerezni. Oké, nekem mondjuk nincs vele gondom, de áttételesen nekem is van olyan problémám, amihez csak az az igazi akarás hiányzik.
Ezt tudja az alkohol. Drogot sosem próbáltam, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni, de az alkohol is határozottan képes mindazt megadni, amit egyébként az ember szokott magában hiányolni.
Na persze, senkit nem akarok mértéktelen alkoholizálásra biztatni. De figyelem magam, és van más is. Ugyan jókora szerencse és kedvező csillag-együttállások kellenek hozzá, de ha ezek megvannak és egy pillanatra meg tudja ízlelni az ember azt a más-állapotot, majd még egy pillanatra, majd mégegyre, az megadhatja azt a lökést, ami a váltáshoz kellhet.
Mintha egyre feljebb másznánk egy szakadékból, egyszer csak már, ha felnyújtjuk a kezünk, ki tudjuk húzni magunk.Vagy mondjuk elérjük a pszichológus kezét, aki kihúz minket, de rajtunk múlik, hogy elindulunk is-e, vagy visszaugrunk.
A Drogmáról megvolt a prekoncepcióm: drogprevenciós könyv, drogról leszokottak modoros beszámolóival. Biztos voltam benne, hogy taglalja a különböző drogtípusokat, azok hatását, hogyan ismerem fel szülőként a tüneteket, és hasonlóak. Még arra sem találtam méltónak, hogy ingyen megkapjam (mert hogy a kiadótól megkaphattam volna). Csernus Imre Ki nevel a végén című könyve viszont tetszett annyira, hogy a könyvbemutatóra ellátogassak. (A Ki nevel a végén-t egyébként a könyvtárból kivéve olvastam el – és megvettem).
Csernussal kapcsolatban az ismerőseim szkeptikusak, leginkább nem tudják hová tenni, minden könyvében megbánt valakit, felszabdal sebeket, a tv-ben hatásvadász, valóban dolgozni nem látjuk. Nem volt előítéletem, mégis sikerült pozitívan csalódni. Benne is, és a könyvben is.
Először is, a könyvet három ember írta: Dr. Csernus Imre, Dobai Benedek és Tárnok Alfonz. (Na igen, a könyvet persze a bemutató után megvettem, dedikáltattam is Timikének).
Másodszor is, a könyvben nincs szó drogprevencióról és drogokról.
Csak 3 ember szemével látjuk ugyanazt a világot. Ketten közülük drogoztak, de leszoktak. Vagy hárman? Ha jól emlékszem valaha Csernus is drogozott.
A vicc az, hogy ez a három ember nem is bírja egymást. A Csernust legalábbis biztosan utálják.
De erről majd legközelebb. Amit a sajtótájékoztató adott nekem, az egy hiteles ember (ld. Csernus). Aki nem csak mondja, hanem csinálja. Még ha meg is szakad, mindent megtesz, hogy ne csak mondja, hanem tényleg csinálja is. Pedig neki ugyanolyan nehéz, mint nekünk.
Tanulság 1: A maga problémája mindenkinek nagyon nehéz.
Nehéz például nem belemenni a játszmákba. Leginkább azért, mert egy átlagember fel sem ismeri, hogy mi az a játszma. (Már lassan 17 éve, hogy NEM a pszichológiát választottam hivatásnak. Tudom, ezzel a világon kb. minden második ember így van. Mondhatnám azt is, hogy vannak a pszichológusok, és vannak azok, akik azok szerettek volna lenni. És vannak azok is, akik szerint a pszichológusok semmirekellők, maguk viszont bőszen pszichologizálnak.)
Tanulság 2: Nincs olyan állapot, hogy mindig minden rendben van. Az élet alapállapot az, hogy valami gebasz mindig van.
Folytatás hamarosan.
