Advent idején szinte minden kisebb és nagyobb település megszervezi a maga koncertjét, kirakodóvásárát, programsorozatát. Gyerekekkel persze szívesebben célozzuk meg azokat a helyszíneket, ahol a szervezők a kicsikre is gondolnak, akár bábszínház, akár kézműves foglalkozás, akár egy körhinta erejéig. A mi családunk három legkedvesebb adventi helyszíne következik, gyakorlati információkkal!

Bécs, Christkindlmarkt

Meglehet, fellengzős dolog Béccsel kezdeni a sort, de hetedik éve visszajárunk ide advent idején, annyira szeretik a gyerekek. Mi tagadás, ez nekik egy igazi gyereknap, amikor rengeteg mindent kipróbálhatnak (cserébe viszont működik a dolog, hogy évközben más rendezvényeken gond nélkül kihagyjuk a kisvonatot, körhintát, mert “majd Bécsben”).

A városba érkezvén annyit kell tudni a parkolásról, hogy a belső részeken mindenhol fizetni kell, a legegyszerűbb egy mélygarázsban megállni (vagy az utcán, de akkor egy trafikban parkolójegyet kell vennünk!). Nem olcsó, óránként 3-4 euró, viszont rengeteg van belőle, jól kitáblázva (aki szeretné megtalálni a legolcsóbbat, érdemes a www.parkeninwien.at oldalon körbenéznie).

A Rathaus (Városháza) előtt találjuk a Christkindlmarkt-ot, Bécs legnagyobb karácsonyi vásárát (www.christkindlmarkt.at). A hatalmas parkban Adventzauber néven a gyerekeket számtalan érdekesség, program várja. Mi az óvodáskorú csemetéket vonzó mikulásvonat- körhinta párossal szoktunk indítani (egy menet kb. 1,5 euró). Utána bejárjuk és felfedezzük a parkot: a gombnyomásra zenélő együttest, a gyönyörű plüssállatokkal berendezett házikót, a pónilovakat, a kisvonatot, az óriásdíszekkel feldíszített fákat, stb. Az árusító pavilonok közt elindulva, előbb-utóbb elérkezünk egy puncsot áruló bódéhoz, ahol természetesen veszünk néhány bögrével (a gyerekeknek gyerekpuncsot). A puncsok ára 2-5 euró közt változik, a bögréért kb. 2 euró letétet kérnek. A bögrékből mindig hozunk egyet emlékbe, hiszen ezeket évente más mintázattal készítik. A pavilonok kínálata változatos – találhatunk szép ajándékokat, de ócskább dolgokból is akad. Rengeteg a gyertya, a játék, és a karácsonyi dísz-mi mindig megmaradunk a nézelődésnél.


Nem hagyhatjuk ki a park játszóterét sem, és természetesen megnézzük az óriási adventi koszorút, a hatalmas karácsonyfát és a betlehemet is. Az ebédet – magyar turista módjára – letudjuk néhány otthonról hozott rántott husis zsömlével, de aki ott nézne körbe, 6-8 euróért talál sült virslit, hasábburgonyát, szendvicset.

Kora délután érkezik el a műhelyek ideje, vagyis bemegyünk a Városházára, ahol minden évben különböző ajándékokat készíthetnek a gyerekek, pl. vázát, noteszt, gyertyát. A pénztárnál láthatjuk, hogy melyik műhelybe hány éves gyerekeket engednek be – a 3 évesek már mézeskalácsot formázhatnak, kis kötényben és sapkában – a sapkát meg is kapják a végén, némi mézeskalács kíséretében! A mézeskalácssütés 1,5 euró, a többi műhelyért 3 eurót kell fizetni. Újdonság idén a fatárgyak készítése, faragása, ezt a műhelyt 8 éves kortól lehet kipróbálni. (A foglalkozások teljes listáját képekkel itt találjátok). A műhelyek előtt padok vannak, leülhetünk, lepakolhatunk, levehetjük a kabátunkat, de arra számítsunk, hogy nagyon sokan vannak, tehát a legkisebb helynek is örülhetünk. A Városházán még találunk egy kávézót, és persze mosdót, valamint pelenkázóhelységet is, ahol – nem a legideálisabb ugyan – de én mindig megoldottam a szoptatást, amikor picivel voltunk.

Az elkészített kincsekkel felpakolva újra bevethetjük magunkat a forgatagba, mi ilyenkor szoktunk besétálni a belvárosba. Szerezzünk vagy nyomtassunk ki előre egy térképet, ha nem ismerjük a várost, mert könnyen el lehet kavarodni. A sétálórészen beülhetünk egy kávézóba, nem egyszerű helyet kapni, és akkor is elég szűken leszünk, mindig rengetegen vannak, de érdemes megkóstolni a kávét vagy a forró csokit, és persze a sütiket (mondjuk a híres sacher tortát). Ilyenkor már sötét van, ami külön élmény, mert a belvárosban gyönyörűek a fénydekorációk, az elegáns kirakatok is!

Visszasétálva a Rathaus elé megcsodálhatjuk a különböző díszekkel teleaggatott, kivilágított fákat, a fénykapukat, a nyüzsgő tömeget. Este van már, mire hazaindulunk, a határnál már csak horkolást szoktunk hátulról hallani.

Hasznos információk

A Bécsi Karácsonyi Vásár hivatalos weboldala

Ha ott is aludnátok: Bécs turisztikai weboldala szerint már 89 eurótól találhatunk 4 csillagos szállást 2 éjszakára, reggelivel és egyéb meglepetésekkel.

Ha inkább vonattal mennétek – ha féltek a hosszú autóúttól a picivel, vagy egyszerűen nincs autótok, akkor menjetek vonattal! Gyors és kényelmes, már maga a vonatozás is nagy élmény lehet. Bécsi kirándulójegy oda-vissza 31 euró – ráadásul a jegy mellé 2 napos bécsi tömegközlekedés-bérletet is mellékelnek. Tudomásom szerint 6 éven aluli gyermekeknek nem kell jegy. Bővebb információt a MÁV weboldalán találtok.

Beülnétek valahová ebédelni? Ha egyszer élünk alapon mentek, és nem bánjátok, hogy megcsappant pénztárcával jöttök haza, akkor ajánljuk figyelmetekbe a város leghíresebb bécsiszelet-vendéglőjét, a Figlmüller-t. A vendéglő a belvárosban, a Stephansdom közelében található. Bár az útikönyvek azt javasolják, hogy foglaljatok asztalt jó előre, ha nem pont ebédidőben mentek, általában van szabad asztal. A bécsi szelet adagjuk valóban óriási, 2-3 gyereknek is elegendő 1 szelet belőle.

A képek a szerző saját felvételei.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  4 Responses to “Adventi programok gyerekekkel – 1. rész: A bécsi karácsonyi vásár”

  1. Elkellene valami hasonló itthon is, elég szomorú, hogy külföldre kell menni érte. Én már alig tudom a feleségemet visszafogni, azonnal indulna. De valahogy megoldjuk majd, hogy a kicsink láthassa.

  2. [...] Nagyon sok színvonalas program várható a hétvégére, erről nemsokára külön írok. Nem csak budapestieknek javasolt ellátogatni Gödöllőre (erről hamarosan Dóra mesél Nektek), és most még Bécsbe sem késő elkirándulni. [...]

  3. [...] Bécset túl messzinek találod? Gyere velünk Gödöllőre! Gödöllőt nemcsak azért szeretjük, mert nagyon kedves barátaink élnek ott, és nem is csak azért, mert közel van Budapesthez. A gödöllői kastély egyszerűen gyönyörű, olyan hely, ahol ma is szívesen idézünk, ahogy tette azt anno Sissi, a magyarok kedvenc királynéja is. Ami pedig hab a tortán, hogy ebben a meseszép háttérben olyan adventi kastélynapokat rendeznek immár tizedik éve, amely biztosan elnyeri mind a kicsik, mind a nagyok tetszését. [...]

  4. [...] a héten már tulajdonképpen lazán vagy. Menjetek el Gödöllőre a Királyi Kastélyba, még akár Bécs is beleférhet a programba, vagy a Nagytétényi Kastély, a Mezőgazdasági Múzeum karácsonyi [...]

 Leave a Reply

(required)

(required)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>