2010. november 8. hétfő  Posted by  , ,  Add comments
"Ehetetlen" nyalóka Bebi boltjából, 390 Ft

"Ehetetlen" nyalóka Bebi boltjából, 390 Ft

Mi legyen a naptárban?

Bár a barátnődnek készíthetsz olyan adventi naptárt, ami minden napra egy apró idézetet, versikét rejt (kicsi borítékba becsomagolva és karácsonyfát formázó kartonpapírra felragasztva), egy kisgyermektől ne várd el, hogy ilyesmit értékeljen.

Ha elég nagy már, akkor próbálkozhatsz egy folytatásos mesével, mely pont karácsonyra fejeződik be, de ekkor is célszerű rajzos mesét alkalmazni, esetleg úgy, hogy a rajzokat ő színezheti ki.

Ugyanígy tehetsz bele egy csomag kirakót is, minden nap kaphat néhány kirakókockát, a teljes kép szentestére készül el. Bármely több darabból álló játékot szétszedhetsz hasonló módon, lego, duplo, playmobil például tökéletes erre a célra.

Egy-másfél éves kor alatt még nem igazán fogják fel az adventi kalendárium miértjét, és célszerű nem belerakni mindent előre, hanem csak az adott nap reggelén, hogy elkerüljétek a kísértést. Ekkor még a szinte értéktelen, de kreatív ötletekkel többre mész, mint díszes játékokkal. A kicsit idősebb babáknak (másfél éves kor felett) már igazi élmény adventi kalendáriumot készíteni, hiszen alapból imádják a miniatűr dolgokat.

Ötletek a legkisebbeknek (bármit is teszel bele, legyen akkora, hogy ne tudja lenyelni a gyermek!):

  • matrica
  • nagy színes gémkapocs
  • zsírkréta
  • gyurma
  • marokceruza
  • babafilc
  • apró textilállatok
  • textil-nyalóka vagy muffin Bebi boltjából, ld. cikkindító képet fent
  • mézeskalács és/vagy cukorka, jó minőségű csoki, ha már eszik édességet
  • buborékfújó
  • hűtőmágnes, pl. csipeszes hűtőmágnes a Fakopáncsban 150 Ft
  • pici labda, pattogós labda
  • lufi
  • pici harang
  • hópehelyesős vizes gömb, tudod, amit megrázol és hópelyhek szállnak benne. Én virágboltban láttam nagyon szépeket.
  • ugróbéka, az én kislányom ezt egyszerűen imádja. Emlékszel még rá? Ez is kapható a Játék Anno-ban, de mellékelem a képét is.
Ugró béka 580 Ft

Ugró béka 580 Ft

Ötletek picit nagyobbaknak:

  • ékszer: pl. nyaklánc karkötővel (KIK: kb. 300Ft/szett)
  • hajdísz, csat, stb. (szintén ajánlom a KIK-et, kb. 300 Ft/ szett)
  • picike baba
  • valamilyen írószer, pl. ceruza, radír, vonalzó, csillogós toll – a végére akár egy komplett tolltartó is összeállhat
  • ezekhez nyomtathatsz kifestőt is
  • karácsonyfadísz, ez lehet például az utolsó napi meglepetés. Nagyon szépeket találhatsz a játék anno honlapon.
  • mütyür állatkák, pl. párszáz forintért az Ikeából
  • mini-könyvek
  • ujj-báb, pl. a lenti képen láthatóak a Meskáról, a “Hol jártál báránykám” gyerekdal jegyében
2 db ujjbáb Filc boltjából a Meskán, 780 Ft (a két darab)

2 db ujjbáb Filc boltjából a Meskán, 780 Ft (a két darab)

  • matchbox, kisautó
  • kisvonat
  • édesség (nem minden nap, de mértékkel lehet): apró zacskos Haribo cukorka, PEZ cukor, kicsi csoki, apró csoki karácsonyfadísz, színes nyalóka

Olyat is hallottam, hogy valaki a Teszveszen vásárolt össze jó előre jó minőségű Kindertojás játékokat, ezek tényleg ideális méretűek az adventi naptárba. Az is lehet, hogy mézeskalácsot sütsz, mindegyik napra más formát, vagy csak néhány napot váltasz ki mézeskaláccsal. A fent belinkelt Játék Anno honlap mellett érdemes a Fakopáncs weboldalán is körülnézni, nagyon helyes dolgokat találhatsz pár száz forintért is. Ti mivel töltitek meg az adventi naptárat?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  4 Responses to “Advent 2. Mi kerüljön az Adventi naptárba?”

  1. A kindertojás játékok kézenfekvőek lennének, de nem fogom minden napra megoldani azzal!:)
    Nekem a hugom rengeteget összegyűjtött, és mikor megunta, nekünk adott egy nagy zacskónyit. Persze oda is adhattam volna a gyerekeknek, de én eltettem. Milyen jó az, mikor pl. megyünk a doktorbácsihoz,fogorvos nénihez, és ő ilyet “kap” ajándékba a dokitól:)
    Ez az idézetes dolog nem is rossz ötlet, lehet,hogy még a barátnőmnek is készítek egyet?:)

  2. Heni!

    Köszönet a jó tippekért. Én a nagylányomnak (7 éves) eddig minden adventi kalendáriumba tettem valamit amit barkácsolhat (Kreatív Hobbi) . Idén kérte, hogy ne legyen -sajnálom. Így nagyon örülök, hogy a listádból szemezgethetek mi legyen helyette.

 Leave a Reply

(required)

(required)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>